*Pár nappal később
Egy reggel arra ébredtem,hogy Deniel a fejemben ordibált. Kinyitva álmos szemeimet az órára pillantottam és észrevettem,hogy már háromnegyed nyolcat mutatott.Kikerekedett szemekkel néztem Denielre hisz rájöttem...rettenetes késésben van részem.
- Te jó ég, mindjárt elkésem! Jajj Den miért nem ébresztettél fel hamarabb?
- Micsoda?! Itt kornyikálok neked mint a kakas már úgy 10 perce de te úgy alszol mint egy MEDVE!
- Ha tényleg keltegettél volna biztosan felébredek...
- Biztos,hogy van időd velem fogadni? az előbb még késésben voltál...
- Te jó ég! tényleg....na mindegy...később beszélünk erről...
Gyorsan kiugorva az ágyból elkezdtem keresni a szekrényemben az iskolai egyenruhámat. Megtalálva azt, gyorsan felvettem magamra és összefésülve hajam egy hajpántot helyeztem a fejemre s kisurranva a szobámból a lakás kijárata felé vettem az irányt. A nénikém már nem volt otthon mivel ma kora reggel kellett munkába mennie ezért nem ébresztett fel mint mindig...és sikeresen késében is vagyok emiatt hisz bármennyire is fáj beismerni, de ténylegesen nehezen ébredezek...még szerencse,hogy nincs túl messze az otthonomtól a suli...
Amint elhagytam a lakásomat és lesiettem a harmadik emeletről és kiértem az udvarra egy nagyon ismerős alakot tekintettem meg szintén elkésni. Elnevettem magam amire a fiú hátrapillantott és meglátva engem megállt,hogy bevárjon.
- Ahogy látom nem csak nekem vannak problémáim a korán keléssel... - Szólalt meg elsőnek Nick amire én újra halkan felnevettem.
- Hát igen...nem volt otthon senki aki felébresztene...épp ezért is kések...na és te? neked sem voltak otthon a szüleid?
- Hát igen...valami olyasmi.... - Nick megvakarta a tarkóját aztán felém nyújtotta kezét.
- Ad csak ide a táskádat...majd én viszem.
- Nem túl nehéz szóval elboldogulok,köszönöm.
- Na...add csak ide...
Nick kivette a kezeim közül a táskát és a vállára csapta. Így mentünk tovább. Kiderült,hogy Nick ugyan abba a suliba fog járni amelyikbe én. Még csak másfél héttel ezelőtt érkezett de máris nagyon közel álltunk egymáshoz. Igazán megörültem ennek hisz legalább valaki szóba fog állni velem a suliban de még annak határain kívül is...
Amikor megérkeztünk az iskola kapujához mindenki minket bámult. Nick figyelmen kívül hagyva mindent csak ment előre néha rám pillantva vagy kérdezve mi hol van mivel még nem ismert még semmit. Úgy látszott,hogy a lányok egyből felfigyeltek rá. De nem is csodáltam hisz tényleg helyes srác..és még kedves is. A suli legnépszerűbb csaja is egyből kiszúrta őt a sok fiú között és nem is vakarózott hanem egyből felé vette az irányt. Nick megállt egy pillanatra,hogy megkérdezze tőlem,hogy van e itt kosárlabda pálya amikor Kamelia félretolt engem az útból és rádőlt Nick vállára én pedig szépen a földön landoltam. A srác egy kissé furcsállva bámulta a helyzetet aztán csak letolva a válláról Kamelia kezét hozzám lépett és felsegített engem. Én nyugodtan leporolva a ruhámat épp készültem az épület felé indulni amikor Nicolas megszólalt.
- Nem túl szép dolog így bánni egy osztálytárssal.
- Ő csak egy szemét darab...hibbant...semmi más. Jobban teszed ha szóba sem állsz vele. Inkább gyere velem...az én társaságom sokkal jobb és izgalmasabb mint ez a szemét idegesítő tárasasága.
- Tudod....az egyetlen akinek a jelenléte tényleg idegesít az a te ostoba jelenléted. Általában nem bírom 2 percig sem elviselni a suli ribiket...én is csak azért vagyok itt még mert fellökted List. Különben már nem szívnám melletted a levegőt. Túlzottan megrontod a jelenléteddel. Meg lehetne fúlni lassan a sok parfümtől melyet magadra locsolsz.
- M...micsoda?
- Azt akarod,hogy megismételjem? hát legyen...idegesít az ilyen fruskák jelenléte mint például most te itt...szépség királynőnek képzeled magad miközben egy tonna sminkkel kened be az arcodat minden nap. Szerintem a testeden már több a smink mint a bőr.
- Ezt még....nagyon megbánod....
Kamelia idegesen elment én pedig csendben maradtam pár másodpercig aztán meggondolva amit mondani szeretnék végül megszólaltam.
- Ne kellett volna kiállnod mellettem...most már ellened lesz a fél suli...minimum..
- Kit érdekel...
- Engem...
- Ne gondolkozz ilyeneken. Én így cselekszem ahogyan jónak látom.
- Magadnak csinálsz rosszat azzal,hogy velem barátkozol...
- Beteg vagy?
- Tessék?
- Amikor megismerkedtünk egyáltalán nem voltál ilyen depis ember...most pedig..alig ismerek rád..Ennyire rossz hatással lenne rád a suli? vagy csak...azért vagy ilyen mert nincsenek barátaid?
Én csak lehajtottam a fejem és a földet néztem. Teljesen eltalálta. Elmondott mindent úgy ahogy van...MINDENT....nincsenek barátaim...nem tudom miért...de mindenki kiközösített...amikor megérkeztem ebbe a városba...és beírattak ebbe az iskolába...mindenki úgy tett mintha nem is léteztem volna...senkim sem volt. Nick látta,hogy számomra a legfájdalmasabb témát hozta fel ezért közelebb lépve hozzám megsimogatta a fejemet mint egy kis gyereknek.
- Amikor legelőször összefutottunk azt hittem,hogy megfáztál mivel nagyon sápad voltál ezért úgy döntöttem,hogy megkérdezem tőled,hogy jól vagy-e...te az utolsókig azt mondtad,hogy minden rendben van. De mégis rosszul érezted magad. Már akkor láttam,hogy nem gyakran kerülsz emberek társaságába...teljesen az én ellentétemet láttam benned. Épp ezért is elhatároztam,hogy bármi is történjék én a te oldaladon maradok és visszahozlak a valóságba. Én megtettem az első lépést és ahogyan észrevettem te is.
- Köszönöm. Tényleg...örülök...hogy végre...valaki ahelyett,hogy bolondnak tartson...végre...barátkozni szeretne velem...
- Ugyan olyan hibbant vagyok mint te szóval ebben hasonlítunk. Ne parázz..elleszünk mi ketten is. Na de most már menjünk...
Nick egy hatalmas mosollyal az arcán megragadta a karomat és az osztályig kísért ő maga pedig a tanáriba ment,hogy bejelentse,hogy megérkezett.
Amint becsengettek mindenki helyet foglalt. Alig pár perc elteltével a tanár belépett a terembe. Mindenki felállt és köszöntette Mr Izanamit és aztán újra helyet foglalt. A tanár úr behivatta maga után Nick-et is. Ő lassú léptekkel belépett az ajtón és megállt az osztállyal szemben. Mr Izanami megkérte őt,hogy mutatkozzon be pár szóban. Ő természetesen el is kezdte bemutatkozó beszédét mellyel valószínűleg nem készült igazán előre.
- Üdvözletem! Nicolas King vagyok. Amerikából érkeztem ebbe az országba pár nappal ezelőtt. Imádok kosarazni.Kapitány voltam egy kosárlabda csapatban még amikor Amerikában éltem. Nem is tudom mit mondhatnék még. Kérdezzetek én pedig majd szívesen válaszolok kérdéseitekre.
- Köszönjük a kis bemutatkozását Nicolas. Most már foglaljon helyet ahol szeretne és megkezdjük az órát. – Szólalt meg a tanár majd fejével mutatott a tanterem belsejébe.
- Rendben.
Nick gyorsan körbenézett s kiszúrva engem egy hátsó padban felém vette az irányt. Mindenki csak nézte őt amikor ő mellettem fogalt helyet. Mind a ketten egymásra mosolyogtunk aztán elkezdtük figyelmesen hallgatni a tanárt. Legalább is első látásra.
*45 perc elteltével
Amint kicsengettek Mr Izanami feladta a házi feladatot és utoljára egy szép mondatot vágott be amitől mindenki azon pillanaton röhögő görcsöt kapott, majd hangosan válaszolt egy IGEN-nel.
- Gyerekek ne öljétek meg az újoncot. Lányok! ez főleg nektek szolt.
Aztán lassú léptekkel elhagyta a termet. Az osztálytársak megvárták amíg a tanár kimegy aztán lerohanták szegény Nicolast. Én örültem annak,hogy máris ilyen népszerű lett ezért úgy döntöttem,hogy inkább hagyom őt másokkal beszélgetni és felállva a helyemről elhagytam a termet.
***************** Nicolas szemszöge *****************
Amint kicsengettek az osztályban lévő lányok egyből lerohantak engem pont úgy ahogyan a tanár úr szavaiból is kiszedtem. Természetesen ez várható volt. Valamiért mindig is népszerű voltam a lányok körében addig a percig mig meg nem szólaltam.
- Hé Nicolas! mégis mióta kosarazol?
- Én is ezt akartam kérdezni!
- Már jó 10 éve..
- És van barátnőd?
- Nincs.
- Mikor van a születésnapod?
- Március 1...
- Miért költöztetek ide Amerikából?
- Apámnak egy jobb munkát ajánlottak itt szóval ezért ideköltöztem vele.
- Na és az anyukád? Vele mi van?
- Ő meghalt még amikor megszülettem.
- Oh ez szűrnyű!
/Kopjatok már le végre...../
A lányok egyik a másik után adta fel a kérdéseket. Elis már elég régen kiment valahova. Nem tudtam miért ment el. Talán...nem tetszett meg neki az,hogy mindenki itt ácsorog mellettem...Felálltam a helyemről és szintén elindultam a terem kijárata felé.
- Hé Nicolas te meg hová mész? – Kérdezték nyafogva a lányok mivel látszott rajtuk nem tetszik,hogy ignorálom őket és gondolva egyet le akarok lépni.
- Ne haragudjatok lányok de muszáj megtalálnom valakit.
- Csak ne Elist keresed?
- De igen. Pont rá van szükségem.
- Biztosan megint valahol a kosárlabda pálya környéke mellett lóghat...mindig oda szökik.
- Kössz az infót.
- Ő bolond! Hagyd őt amíg még nem mászott a nyakadba!Hidd el...jobban jársz ha nem is beszélsz vele...
- Én majd jobban tudom kivel szeretnék társalogni és kivel nem..most pedig...ha megbocsátotok...meg kell keresnem a barátnőmet.
Intve egyet zsebre vágtam a kezeimet és elindultam megkeresni merre lehet a kosárlabda pálya hisz végül csak említették,hogy van, de útbaigazítást még nem érkeztem kapni senkitől. Járkálva pár perceg végül segítséget kértem és gyorsan meglett a nekem szükséges hely. Elis tényleg ott volt. Pattogtatta a labdát és néha néha a dobások bekerültek a gyűrűbe. Elkezdtem tapsolni amire ő megijedt és ugrott is egyet rémületében.
************* Vissza Elis szemszögéhez ***************
A nagy csendben pattogtattam a kosárlabdát és dobáltam a gyűrűbe. Egyszer csak a csendet valaki tapsolása zavarta meg. Egy kissé megijedtem s körbenézve láttam,hogy Nick tapsolt. Lehajtva fejem újra elkezdtem pattogtatni a labdát és figyelmen kivül próbáltan hagyni jelenlétét. Nem is beszéltem hozzá, nem néztem oda. Nicolas lassan megközelített engem s kiütve a kezeim közül a labdát háttal bedobta a gyűrűbe aztán megragadva a csuklómat magához húzott és átölelt. Kikerekezett szemekkel néztem fel a jóval maasabb fiúra. Ő nem mondott semmit csak mosolygott rám továbbra is ölelgetve mint valami igazi kedvenc plüss macikát.
- Ne haragudj...nem gondoltam volna,hogy ennyire nem szereted az osztálytársaid társaságát.
- Nem te tehetsz róla. Én vagyok túl....
- Már megint azt akarod mondani,hogy te vagy a bűnös...Ejnye-bejnye Elis...
- Nem tehetek róla...én ilyen vagyok.
- Nos...akkor ezen változtatni kell..
Nick újra elmosolyodott aztán közelebb hajolva hozzám megcsókolt. Gyorsan cselekedett ezért egy szót sem érkeztem kinyögni vagy elfordulni vagy akármi. Amikor elváltunk egymástól ő csak egy hatalmas vigyorral az arcán elengedett aztán tarkójára helyezte mindkét kezét. Abban a pillanatban én vörös voltam mint egy rózsa. Nicolas teljesen zavarba hozott miközben rajta ez egy cseppnyit sem mutatkozott meg. Azt sem tudtam,hogy fogok bemenni az órára ilyen arccal. Egyszer csak Nick újra megragadta a csuklómat és beráncigált maga után egészen a teremig.Mindenki minket nézett. Nick,hogy még jobban zavarba hozzon engem átkarolta a vállamat s megpuszilta a homlokomat. Már épp,hogy lenyugodtam a csók után....és ő megint leéget...de most már az egész osztály előtt nyilvánosan...
A nap hátralévő része elég gyorsan ment le. A lányok csak úgy nyomultak Nick-re ő pedig menekülve előlük engem is maga után ráncigált ahová csak a szeme látta és a lába vitte. S igy napról napra, hétről hétre..
****************** 2 hónap elteltével *****************
2 héttel ezelőtt Nick megkérte,hogy a barátnője legyek. Igen...én és Nick....együtt vagyunk... mint egy szerelmes pár. Deniel pedig szokás szerint folyton kioktat...Elmeséltem mindent Nicknek Denielről. Később pedig a bátyám meg is mutatkozott előtte. Nick volt az egyetlen aki nem nézett örültnek és hitt nekem az elejétől fogva.
Jelenleg is az udvaron sétáltunk nézve ahogyan a kisebb gyerekek hóembereket készíttettek,szánkóztak,hógolyóztak....Nicolas is teljesen úgy viselkedve min egy gyerek megdobott engem egy hógolyóval. Aztán pedig Trisztánt és Olivert ( ejtsd: Olivér) is. A fiúk elkezdtek hó csatázni. Én is boldogan csatlakoztam hozzájuk.
Az elmúlt napokban Nicolas öccse és legjobb barátja meglátogatták őt Amerikából. Jelenleg is nálunk élnek. Igen igen..és és Nick már együtt lakunk. Egy lakásban. Mivel az apukája nagyon ritkán volt otthon ő azt mondta,hogy nyugodtan átköltözhetek hozzájuk hisz kell egy ahogy ő elnevezett „háziasszony" a házba. Nick egyből rászedett arra,hogy beleegyezzek és dolgaimat,ruháimat egy nap alatt bePakolta és az átvitelt is letudta.
Egy hosszas és vicces de egyben fárasztó hócsata után mindenki elfáradt. Trisztán és Oliver Elmentek,hogy valami meleg italt vehessenek én pedig Nickkel maradtam az udvaron. Nicolas szorosan magához ölelt engem,hogy felmelegítsen.
- Szeretlek.. - Súgta a fülembe Nick és megcsókolt.
- Én is szeretlek.. - Válaszoltam neki boldogsággal a hangomban amikor elváltunk egymástól.
Amikor pedig a fiúk visszajöttek és megláttak minket egyből a szokásos "turbékoló galambok" nevű duma sorozatuk következett ami után mindenki hangos nevetésben tört ki. Elfogyasztva a meleg italokat séta közben a fiúk folyton az esküvőről beszéltek. Pontosabban kérdezték mikor lesz végre megtartva. Nick nem akart sürgetni engem semmiféle esküvővel hiszalig kezdtünk el járni...na meg legalább is amíg nem járom ki végleg a sulit és nem tanulok ki annak akinek szeretnék.
Az Iskola évei attól a perctől,hogy velem tartott életem útján könnyebbé vált. Mind ketten iskolát váltottunk és sikeresen befejeztük. Én orvosként szerettem volna leéni életemet, Nick pedig kosárlabda trénerként ezért testnevelési tanár szakot válaszott pszichológia szakkal kibővitve. Bár a pszichológiát mi mind a ketten tanulmányoztuk kb egyforma helyen és időben. Főleg az egyetem második évfolyamától.
Az orvosi szakot elvégezve végül nem kezdtem el egyből dolgozni álmaim munkáján hisz elkezdett vonzani a zene világa is na és az az ötlet,hogy vándor zenész akarok lenni. A medicina tudásom pedig sohasem vész el, na meg országokat bejárva még többet tudhatok majd meg a az országok tudásából és merithtek és tanulhatok.
Nick támogtta vágyamat és felajánlotta, kitanulás után utazzunk is el egyből. Ő is tapasztalatokat szed majd és még jobb tréner lehet majd. Így hát...végleges döntéshez jutotunk.
* 7 év elteltével
Sikeresen befejeztem a tanulmányaimat az iskolában és már az egyetemen való tanulmányaimat is befejeztem. Egy boldog pillanat..de utána következett egyből a másik! Én és Nick házasságot kötünk egymással,hogy örökre együtt maradhassunk mint férj és feleség pont úgy mint iskolás korunk óta álmodtuk mind a ketten. Pár nap múlva pedig megérkezett a nagy nap.
Én nyugtalanul ültem a fodrászati székben és vártam ,hogy elkészüljön a frizurám. Nagyon izgatott voltam. Nick azt mondta,hogy meglepetésként fog érni a kinézete. Alig vártam,hogy láthassam őt. A hajamat hófehérre festettem,hogy én is meglepjem. Nem tudom miért...de ez a szín nagyon megtetszett. Hisz Nicolas eredeti haj színe is fehér volt. Talán ez volt az a nagy löket a nagy változás elé. Bár ő is szőkére festette fogadásból aztán megtetszett neki és végül úgy döntött,hogy a szőke hajszínnél marad hisz az szokásosabb. Amint a fodrász végzett a frizurámmal felvettem az esküvői ruhámat. Apa ( az az Nick apukája akit Lisa elfogadott saját apukájának is és tiszteletből szólitotta igy) kisért majd az oltárig. Amikor megláttam Nicolast tényleg meglepődtem. A hajszíne újra a régi volt. Újra fehér. És a ruhája is hófehér volt. Mintha direkt tökéletesen passzolni szeretett volna hozzám. Apa átadva engem Nick kezeibe leült a többi vendég mellé az első sorba mi pedig egymás felé fordulva mosolyogva néztük egymást. A pap elkezdte ünnepi beszédét amint mindenki helyet foglalt én pedig megigazitottam ruhámat,hogy ne lépjek az uszályra.
- Kedves jegypár! Ma eljöttetek ide,hogy az Isten színe előtt megpecsételjétek szerelmeteket. ígéred-e,hogy leendő feleségedet tiszteled,és szereted, vele maradsz jóban és roszban amíg a halál el nem választ benneteket?
- Ígérem!
- Elfogadod e a gyerekeket,amelyek születni fognak nektek?
- Elfogadom!
- Most pedig magához fordulok kedves menyasszony:
- Ígéred-e,hogy leendő férjedet tiszteled,szereted,egészségben betegségben, gazdaságban, szegénységben vele maradsz amíg a halál el nem választ benneteket egymástól?
- Ígérem!
- Elfogadod e a gyermekeket,amelyek a házasságotokból születni fognak nektek?
- Elfogadom!
- Kedves jegyespár! Most következik be az a szent pillanat,amikor ünnepélyesen kinyilvánítjátok,hogy egymásnak házastársai akartok lenni.
- Nicolas King,nyilatkozzál az itteni jelenlévő előtt,hogy akarod e a jelenlévő Elis Kleint feleségül venni?
- Igen,akarom
- Elis Klein Nyilatkozzál az itteni jelenlévő előtt,hogy akarod e a jelenlévő Nicolas Kinghez férjhez menni?
- Igen, akarom.
- Ezzel a most megkötött házasságotokat érvényesnek nyilvánítom! A vőlegény megcsókolhatja a menyasszonyt!
Eme mondat után Nick egy pillanatot sem habozott tovább és magához ölelve megcsókolt.
Ceremónia befejeztével megszólaltak a harangok. Nicolas a karjaiba kapott és kivitt a templomból.
- Nos Elis King kisasszony...most mit óhajt csinálni?
- Bármit...csak veled... – Ezután ismét forró csókban forrtak össze ajkaink, és fehér galambokat engedtek ki ketreceikből.
Még két év elteltével Elisnek és Nicolasnak egy fiúk született aki az Elliot nevet kapta. Ők ketten nagyon sok országot át utaztak gyermekük születése előtt és még hatalmas terveik vannak Elliot születése után is. Jelenleg A boldog házas pár 28 - 28 élet évüket töltötte be és már lassan három éve együtt vannak mint boldog családi házas pár. Elis jelenleg még egy babát vár ami ismét kisfiú lesz melyet már biztosra Damiennek fognak hívni majd. Deniel pedig még mindig védő angyalként szolgál. De már nem csak Elisnek hanem egész családjának és örül minden egyes mosolynak melyet húga arcán lát hisz tudja jól...ez a mosoly tényleg igazi.
Utószó
Bármilyen furcsaságok is történnek az emberrel,bármi is történik életében nem hiába van. Hisz egyszer a végén mindenki megtalálja azt ami tényleg őt illeti. Sok fájdalom és könny után mindig jön a mosoly és a boldog pillanatok együtt azzal akiket szeretünk. Szóval soha se adjuk fel és küzdünk célunkért bármennyire is nehéznek látszik. A végén öröm könnyek fognak hullani szemünkből és fájdalmas ordítás helyett hangos és örömmel teli nevetésben lesz részünk.
Szóval ne éljünk a múlttal,hanem bátran lépjünk a holnapba és éjünk a mával.
-------------------------------VÉGE--------------------------------
